Testnevelőként, úszóedzőként végeztem a Testnevelési Egyetemen, de hamar a fitnesz világában találtam magam.
Rájöttem, hogy személyi edzőként sokat tudok segíteni az embereknek céljaik megvalósításában.
Folyamatosan kerestem az újat és képeztem magam, hogy a legjobbat adhassam tanítványaimnak, sportolóimnak, klienseimnek. Így kerültem kapcsolatba a TRX-szel, melynek 5 évig voltam oktatója. Közben meghonosítottam a TriggerPoint önmasszázs rendszerét és 2012 óta vagyok a Testnevelési Egyetem óraadó tanára, valamint többféle képzés kidolgozója, oktatója funkcionális témakörben. 22 éves atléta múltamból és atlétika szakedzői végzettségemből sokat merítettem tanfolyamaim kidolgozásához. Tanulmányaim és gyakorlati tapasztalataim felnyitották szememet a testtartásból adódó problémákra.
A megoldást keresve kerültem kapcsolatba a mozgás- és manuálterápiával, így gyorsan rájöttem, hogy ezek a problémák hatékonyan kezelhetők. Olyan technikákkal ismerkedtem meg, mint a struktúrális testkezelés, a Fascia manipuláció vagy az Alkalmazott Funkcionális Tudomány. Testtartáshibák, diszfunkciók vagy mozgásszervi problémák sérülések kezelése, rehabilitációja tölti ki a napomat. Nagy öröm számomra, hogy több olimpikonnal, válogatott sportolóval és olyan színészekkel is dolgozhattam együtt mint Ryan Gosling vagy Eva Mendes. Munkám a hobbim, és a szenvedélyem, mely folyamatos fejlődésre és kitartó munkára sarkall nap mint nap.
Gyere, segítek, hogy újra megtaláld a mozgás örömét!
| 1994 - 1996 | FTC BUDAPEST, úszó edző |
|---|---|
| 1995 - 2000 | MAGYAR SNOWBOARD, válogatott erőnléti edző |
| 2004 - 2007 | VASAS PASARÉT SPORTCENTRUM, Személyi edző |
| 2007 - 2013 | MONTEVIDEO WELLNESS, Személyi edző |
| 2011 - jelen | MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM, Atlétika tanszék óraadó tanár (kondicionális képességek fejlesztése tantárgy) |
| 2011 - 2015 | MANDALA JÓGASTÚDIÓ, Edzéselmélet oktató |
| 2012 - 2015 | R-MED AKADÉMIA, Tanfolyamvezető |
|---|---|
| (TRX STC, TRX Level 2, TRX Rip TC, TRX GSTC, TriggerPoint MCT, TriggerPoint SMRT-CORE, TriggerPoint Foam Rolling Course, Plyometrics and Agility Course, Boot Camp Trainer Course, Sport Performance Manager) | |
| 2013 - jelen | VASAS FOLYONDÁR SPORTKÖZPONT, mozgás terapeuta (személyi edző, erőnléti edző, manual terapeuta) |
| 2015 - 2017 | MAGYAR PROFI GOLF VÁLOGATOTT, erőnléti edző |
| 2018 - 2019 | VASAS NŐI RÖPLABDA, Rehabilitációs edző, terapeuta |
| 2020 - jelen | MAFC-BME férfi röplabda csapat rehabilitációs edző |
Az év Funkcionális Training Oktatója 2013-ban.
| Cookie neve | A sütik leírása és célja | Szolgáltató | Cookie-k élettartama a böngészőben? |
|---|---|---|---|
| ba_vid | Célja a Barion Smart Gateway segítségével történő online fizetés esetén a csalás felderítése a böngésző digitális ujjlenyomatának és az online szokásoknak megfelelően. Ez a cookie olyan adatokat szolgáltat, amelyeket felhasználhatunk a webhely felhasználóinak azonosítására több munkameneten keresztül. | Barion Payment Inc. | 1,5 évig a legutóbbi frissítéstől számítva |
| ba_vid.xxx | Célja a Barion Smart Gateway segítségével történő online fizetés esetén a csalás felderítése a böngésző digitális ujjlenyomatának és az online szokásoknak megfelelően. Ez a cookie olyan adatokat szolgáltat, amelyeket felhasználhatunk a webhely felhasználóinak azonosítására több munkameneten keresztül. Ezenkívül összegyűjti a ba_vid, digitális ujjlenyomatokat a böngésző beállításaiból, az első, az aktuális és az utolsó látogatás időbélyegeit a webhelyen, valamint azt, hogy a harmadik féltől származó sütik engedélyezve vannak-e vagy sem. | Barion Payment Inc. | 1,5 évig a legutóbbi frissítéstől számítva |
| ba_sid | Célja a Barion Smart Gateway segítségével történő online fizetés esetén a csalás felderítése a böngésző digitális ujjlenyomatának és az online szokásoknak megfelelően. Ez a cookie olyan adatokat szolgáltat, amelyeket felhasználhatunk a felhasználók azonosításához több webhelyen keresztül. | Barion Payment Inc. | 30 perc |
| ba_sid.xxx | Célja a Barion Smart Gateway segítségével történő online fizetés esetén a csalás felderítése a böngésző digitális ujjlenyomatának és az online szokásoknak megfelelően. Ez a cookie olyan adatokat szolgáltat, amelyeket felhasználhatunk a felhasználók azonosításához egyetlen weboldalon keresztül. | Barion Payment Inc. | 30 perc |
| Cookie neve | A sütik leírása és célja | Szolgáltató | Cookie-k élettartama a böngészőben? |
|---|---|---|---|
| BarionMarketingConsent.xxx | Célja az Ön nyilatkozatának tárolása a böngésző munkameneteivel és a vásárlási szokásokkal kapcsolatos adatok gyűjtésével és felhasználásával kapcsolatban, hogy személyre szabott hirdetéseket és ajánlatokat biztosítson Önnek. Amennyiben beleegyezését adta, a következő hitelkártya-csalás megelőzése céljából elhelyezett sütik által gyűjtött adatokat a böngészési és vásárlási szokásainak elemzésére, valamint személyre szabott hirdetések és ajánlatok nyújtására is felhasználják. | Barion Payment Inc. | 1,5 évig a legutóbbi frissítéstől számítva |
| Média- és hirdetőpartnerek sütije | Célja a Barion és a Partner azonosító sütik közötti egyezés biztosítása. A cookie-egyeztetés során partnerünk szervere letölti és tárolja saját azonosítóját a felhasználó böngészőjében a Barion és a partner azonosítók szinkronizálása érdekében. | Lásd az adatvédelmi közleményben | További információ a sütikről a Partnerek sütikre vonatkozó irányelveiben található. Az ilyen sütiket használó Partnerek listája itt érhető el , a saját sütikre vonatkozó irányelveikre mutató linkekkel. |