Járásra születtünk

avagy az evolúció antropometriai nézőpontból

A felegyenesedett járás az egyik legmeghatározóbb jellemvonásunk, amely megkülönböztet minket az emberszabású főemlősöktől. A felállásra és a járásra való törekvés volt a beindítója, hogy az evolúció (egyedfejlődés) során a jelenlegi Homo sapiens (értelmes ember) kialakulhatott.

DE MILYEN ANATÓMIAI ADAPTÁCIÓS VÁLTOZÁSOK KELLETTEK AHHOZ, HOGY A HOMO SAPIENS KB 9 MILLIÓ ÉV KIALAKULHASSON?

Talán az első és a legfontosabb a csípő alaki változása volt. A csípő csont rövidebb és szélesebb lett., mely nagyobb felületet biztosít a farizmok tapadásának, így azok erősebbek és hatékonyabbak lettek. Ha megfigyeljük a csimpánz járását szembetűnő, hogy a lábait széles terpeszben tartja, combcsontját kifelé fordítja, és a felső teste jobbra-balra dűlöngél, a karok is oldal irányban lendülnek. Az ember energiáit az előre felé haladásra összpontosítja, és nem a test oldalirányú stabilizálására. A csípőcsont oldalirányú elfordulása lehetővé tette a csípő távolító izmai (Musculus Gluteus Medius és Minimus) számára a test állás, járás közbeni stabilizálását. Az oldalirányú stabilitás és a csípő távolító izmok ereje kulcsfontosságú az egy lábon álláshoz. Ne felejtsük el, hogy a járás 80%-ában egy lábon vagyunk! Ez azt jelenti, hogy emberszabású rokonaink kevésbé képesek egy lábon állni, ami elengedhetetlen a kezek szabad használatához (eszközhasználat). A stabil, ellenálló testtartás létrejötte a lehető legkisebb energiafelhasználást eredményezte.

 

A második fontos változás az “S” alakú gerinc kialakulása volt. A majmoknak a többi négylábúhoz hasonlóan előre dőlő “C” alakú gerince van. Mikor felállnak a test súlypontja a csípő ízület elé esik, ez fokozza az instabilitást. Az emberi gerinc 4 ívvel rendelkezik. A lumbális szakasz 5 ék alakú csigolyából áll (a majomnak 3-4), ezért képes ívet alkotni. Ezzel a törzs a csípő fölé kerül. A háti kifózis ezzel ellentétes görbületű, míg a nyaki lordózis azonos irányú.

A harmadik fontos változás a lábfej boltozatainak kialakulása volt.  A hosszani és haránt boltozatok (ék alakú, boltív szerűen rendeződött csontok és az azokat alulról kifeszítő szalagrendszer) kialakulásával vált lehetővé, hogy járásnál a sarokkal történő talajfogás után a láb elterüljön a talajon (pronáció), ezzel a testet érő ütközések csökkennek, majd elrugaszkodásnál a boltozatok emelkedése, az ízületi rések záródása (szupináció) teszi lehetővé a dinamikus elrugaszkodást a talajról. Erre az átváltozásra a majmok lába nem képes.

Az evolúció során a legutolsó változás a nagylábujj helyzetében következett be. A mászáshoz, illetve a kapaszkodáshoz jól jött a szembe helyezhető nagylábujj, viszont a járás hatékonyságát javította ennek a funkciónak az elvesztése. Az átgördülés és a stabil elrugaszkodás lehetetlen a MTP (Metatarsophalangeal) ízület dorzi flexiója nélkül.

 

 

Az emberszabásúak különböző stratégiákat alkalmaznak a helyváltoztatásra. A gorillák és a csimpánzok az újjperceiket használják, és az öklükre támaszkodva haladnak, vagy mind a négy végtagot használva másznak egyik fáról a másikra, mégis mindegyikre jellemző egyfajta “két lábon járás”. Ez a járás csak nagyon rövid ideig fenntartható és nagyon fárasztó számukra, hiszen sem a csípő sem a térdízület nem képes teljesen nyújtott állapotba kerülni, mert az ágyéki gerinc állandó hajlított helyzete ezt nem teszi lehetővé. Az emberi járás négyszer energiatakarékosabb, mint őseink helyváltoztatása volt.

Anatómiai alkatunk a bizonyíték arra, hogy járásra születtünk. Ez különböztet meg minket az állatoktól.

FORRÁSOK:

  1. Michaud, Thomas C.: Human Locomotion – The Conservative Management of  Gait – Related Disorders, Newton Biomechanics, 2011
  2. Earls, James: Born to Walk – Myofascial Efficiency and the Body in Movement, Lotus 2014
  3. Lieberman, Daniel: The Story of the Human Body – Evolution, Health & Desease, Penguin Books 2014

Legutóbbi bejegyzések

“There is no bad movement, only bad movers.”

Ido Portal